Barion Pixel

Ki fizeti a főmérőn és az almérőkön mért vízfogyasztás különbözetét?

2021. szeptember 27.
vizora-csere.jpgÖrökzöld témát boncolgattak a Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi rovatában, amikor arra próbáltak választ adni, hogy milyen módszereket alkalmaznak a társasházak a vízfogyasztás igazságos elosztása érdekében.

Az ugyanis köztudott, hogy a társasház főmérőjén és a lakásokban található almérők összességén mért vízfogyasztás a legritkább esetben egyezik és ennek számtalan oka lehet. A szándékos vízlopástól a földben futó vezetékek szivárgásán át a hibás mérőóráig sok minden előfordulhat. A felderítés azonban nem egyszerű, s a költsége is lehet tetemes, ezért a tulajdonosok általában csak akkor foglalkoznak vele, amikor már irritáló, hogy esetleg más fogyasztása után fizetnek.

A legrejtélyesebb a helyzet akkor, amikor minden lakásban hitelesített vízmérő van, mégis kénytelenek „maradék vízzel" számolni az ott lakók. Többek között ennek a helyzetnek a kezelésére is kitért a rovat állandó társasházi szakértője dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnöke.

A műsor itt hallgatható meg az elhangzás napjától (szeptember 21.) két hónapig, 10:15 percnél: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-09-21_09-05-00&enddate=2021-09-21_11-10-00&ch=mr1

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit vagy JAVASOLJON TÉMÁKAT a 0630 9000 666-os sms számon!

További híreink


Létesítménygazdálkodás támogatása 3D BIM modellekkel 2025. december 5.
Felvételsorozat tizennyolcadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Jánky Zoltán, ügyvezető, BIM szakértő - NOVU Tervezőiroda Kft.

A bérleti piac paradoxona Katalóniában: díjkorlátozás után kevesebb szerződés, magasabb árak 2025. december 5.
Friss adatok mutatják, hogy a bérleti díjak korlátozására bevezetett szabályozás nem érte el célját: rekordalacsony az új szerződések száma, miközben a lakbérek történelmi magasságokba emelkedtek.

Felújítottak saját költségen és mentesülhetnek a közös teher alól? – a társasházi villamos hálózat kényes kérdései 2025. december 4.
Egy társasház közös villamos hálózatának felújítása rendszerint komoly költségekkel jár, amelyek viselése sokszor vitákat szül a tulajdonostársak között. Különösen éles lehet a helyzet akkor, ha egyes tulajdonosok - például a földszinti üzlethelyiségek - saját állításuk szerint már elvégezték a szükséges felújításokat magánköltségen. Felmentést jelenthet-e ez számukra a közös felújítás terhei alól? Jogszerű volt-e az általuk végzett munka, ha az a közös tulajdont is érintette? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

http://www.mitoe.hu
Hogyan rendezi át az EU a lakáspolitikai játékszabályokat? – a UIPI decemberi helyzetképe 2025. december 4.
Az Európai Unió lakhatási rendszere gyorsan változik: a politikai hangsúlyok átrendeződnek, a jogi keretek újraértelmeződnek, és a fenntarthatósági elvárások is átalakulnak. Milyen következményei vannak az Európai Bíróság minimálbéres ítéletének? Milyen ajánlásai vannak a Housing Advisory Board testületének a megfizethető lakhatási kínálat bővítésére? A UIPI 2025. decemberi jelentése arról számol be, milyen irányba fordulhat a következő évtized lakáspolitikája.

Olcsó hitel, dráguló lakások – az MNB lakáspiaci jelentéséből 2025. december 3.
A lakáshitelezés 2025-ben látványosan új pályára állt. A banki kihelyezések megugrottak, a hitelösszegek nőnek, a feltételek pedig a korábbi szigor után enyhülő tendenciát mutatnak. Az Otthon Start Program elindulása érdemi fordulatot hozott a hozzáférhetőségben. Az MNB 2025. novemberi lakáspiaci jelentése alapján készült összefoglaló cikksorozatunk második része azt mutatja be, hogy a 3%-os fix kamat milyen irányba tolja a keresletet, hogyan változik a bankok hitelezési magatartása, és milyen terheket rak ez a lakosságra.

Túl bonyolult és drága – Megjelent a UIPI felmérése a lakástulajdonosok motivációiról, korlátairól és elvárásairól 2025. december 2.
A több mint ötezer-ötszáz európai ingatlantulajdonos véleményét összegző UIPI-kutatás megmutatja, hogy mivel szembesül az uniós lakosság, amikor az épületállomány energiahatékonysági átalakításáról beszélünk.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Kiemelt lakófejlesztések új szabályokkal Budapesten, Debrecenben és Budaörsön 2025. december 2.
Az Otthon Start program FIX 3%-os lakáshiteléhez kapcsolódóan a kormány újabb nagy lakóingatlan-fejlesztéseket minősített kiemelt beruházássá, és jelentősen átszabja az ezekre vonatkozó építési, parkolási és engedélyezési szabályokat. A 377/2025. (XII. 1.) Korm. rendelet már a folyamatban lévő hatósági eljárásokra is kiterjed, a helyi településrendezési tervektől és az OTÉK-tól eltérő beépítési paramétereket állapít meg.

Egy társasház – több lépcsőház: a számukra legelőnyösebb megoldást keresik 2025. december 1.
Azokban az épületekben, ahol több lépcsőház tartozik egyetlen társasházba, gyakran évtizedes gyakorlatként alakult ki az önálló gazdálkodás és a külön-külön megbízott közös képviselet. A jogszabályi környezet változásával a tulajdonosközösségnek fontos áttekinteni, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a jogszerű hosszú távú működéshez, és milyen lépéseket igényel az egyes megoldások megvalósítása. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Merre tartanak a lakásárak? – Megjelent az MNB legfrissebb lakáspiaci jelentése 2025. november 28.
2025-ben a hazai lakáspiac egyértelműen az árnövekedés jegyében zajlik. Cikksorozatunk első részében a Magyar Nemzeti Bank friss jelentése alapján bemutatjuk, hogyan változott a kereslet, milyen hatást gyakorolt az Otthon Start Program. Áttekintjük az árak alakulását, a területi különbségeket és a túlértékeltség kockázatait.

Fűtésindítás gyomorgörcs nélkül – hogyan tehetők biztonságossá és takarékosabbá a társasházi kazánházak? 2025. november 28.
A fűtési szezon minden ősszel ugyanazzal a kérdéssel indul a társasházakban: vajon elindul-e a kazán? Dráviczki Péter, az Ariston Hungária Kft. ipari üzletágának vezetője előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kazánhiba nem elkerülhetetlen, csak tervezés kérdése. Az Ariston ipari márkája, az ELCO megoldásai ma már nemcsak hatékonyabb és tisztább működést kínálnak, hanem olyan konstrukciókat is, amelyekkel a korszerűsítés gyorsabban, kisebb felfordulással és jelentős energiamegtakarítással valósítható meg.

Lakhatási válság Magyarországon: tovább növekednek az egyenlőtlenségek, hiányoznak a rászorulókat célzó támogatások 2025. november 27.
Ámon Katalin és Czirfusz Márton előadók, forrás: Habitat for Humanity MagyarországMegjelent a Habitat for Humanity Magyarország 2025-ös Lakhatási jelentése. Tovább mélyül a lakhatási válság Magyarországon - derül ki a Habitat for Humanity Magyarország által 14. alkalommal publikált Lakhatási jelentésből, amely a 2024-2025-ös lakáspolitikai intézkedések hatását és a lakhatás megfizethetőségének alakulását vizsgálja. A kutatások szerint a kormány új, lakhatási célú programjai nem csökkentik, hanem tovább növelik a lakhatási egyenlőtlenségeket, miközben a szociálisan célzott támogatások szinte teljesen hiányoznak a rendszerből. Az idei riport 2-3. fejezetének bemutatóját november 26-án tartották a Margit körúti Habitat Kreatív Központban.

Túllépte a jogköreit a közös képviselő? – tudnivalók perindításról és ügyvédfogadásról 2025. november 27.
A közös képviselő milyen döntéseket hozhat meg önállóan, és mikor köteles a tulajdonosok előzetes felhatalmazását kérni? Különösen kényes helyzetet teremt, ha per indul egy tulajdonossal szemben, vagy ha a képviselő ügyvédet bíz meg anélkül, hogy erről a közgyűlés tudna. Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen jogi keretek határozzák meg a közös képviselő mozgásterét, és mikor tekinthető jogszerűtlennek az ilyen eljárás. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Otthontámogatás 2026-tól: évi 1 millió forint lakáshitelre – ezekre a határidőkre kell figyelni 2025. november 26.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 361/2025. (XI. 25.) Korm. rendelet az Otthontámogatásról. A rendszer 2026-tól évi legfeljebb nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatást adhat lakáshitel-törlesztésre vagy önerőre azoknak, akik meghatározott közfeladatot ellátó szervezeteknél dolgoznak. A támogatás alanyi jogon jár, de csak akkor, ha a munkáltató időben regisztrál, a dolgozó pedig a megfelelő határidőkig bejelenti igényét.

Rekordérdeklődés a TKM/2025 pályázat iránt – mit érdemes tudni a folytatásról? 2025. november 24.
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók beépítése 2024 óta jogszabályi kötelezettség a távfűtött és központi fűtéses épületek számára, amennyiben az műszakilag megvalósítható és költséghatékony. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n Tófalvi György, a Techem Kft. ügyvezető igazgatója részletesen ismertette a TKM/2025 pályázat tapasztalatait, a lebonyolítás nehézségeit és a folytatás várható irányait.

Megjelent a THT novemberi száma 2025. november 25.
Ismét eltelt az őszi konferenciaszezon, melyet idén két rendezvénnyel, a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-val, illetve pár nappal ezelőtt a MITOE - Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesületének szakmai napjával tartottunk meg a közel 800 érdeklődő számára.

Interjú: Az eHÁZas társasházak jó társasházak 2025. november 26.
Idén tizenhat éve kezdődött a digitális forradalom a társasházakban, melynek az első fecskéje az eHÁZ volt, mely azóta is piacvezetőként szolgálja a hazai társasházak innovatív és hatékony adminisztrációját. A THT színeiben Lenkei Nóra szerkesztő kérdezte Dén Mátyás Andrást, az eHÁZ ötletgazdáját és vezetőjét az elmúlt időszak tapasztalatairól és a jövőbeni fejlesztésekről.

Horvátországban is elindult a megfizethető bérlakásprogram 2025. november 25.
Egyre több európai ország keresi annak módját, hogyan lehet a magán- és állami szektor bevonásával bővíteni a megfizethető lakások körét. A horvát kormány most egy átfogó, részletesen szabályozott programot indított el, amely egyszerre kínál kiszámítható hozamot a lakástulajdonosoknak és elérhető bérleti díjakat azoknak, akik a piacon nem jutnak megfelelő otthonhoz.

Hogyan válhatsz a környék kedvenc ingatlanközvetítőjévé? Ügyfélvélemények és reputáció az élvonalban! 2025. november 24.
Felvételsorozat tizenötödik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Mezősi Tamás, ügyvezető és Ungi Kálmán, értékesítési vezető - VéleményGuru

Erzsébetvárosban is szigorodtak a rövid távú lakáskiadás szabályai 2025. november 19.
Budapest VII. kerületi Önkormányzatának Képviselő-testülete még szeptember végén módosította az Erzsébetvárosi Építési Szabályzatot, ami több ponton érinti a lakóépületekben végezhető tevékenységeket, köztük magánszálláshelyek és a rövid távú lakáskiadás szolgáltatás elhelyezésének feltételeit.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapest 19. kerületben 2025. november 19.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások