Nagy sikerrel zárta kapuit a második CEP® EXPO2010. november 3. |
|---|
|
A CEP® Clean Energy & Passive House Expo Nemzetközi Kiállítás és Konferencia az Energiahatékony és Intelligens Épületekről 2010. október 27-28-án került megrendezésre Budapesten. A rendezvényen a tavalyi létszám majdnem duplája, 60 kiállító mutatta be innovatív termékeit, szolgáltatásait az 1154 látogató előtt. A két nap alatt megrendezett négy szakmai konferencián 490 konferenciahallgató vett részt, ami a tavalyi létszám duplája. |
|
53 229 HUF
THS WSB Fali széf
![]() Érdekel → |
|
A kiállításon ebben az évben már nemzetközi kiállítók és konferenciahallgatók is részt vettek.A kiállítók tevékenységi köre széles spektrumot fedett le. Jelen voltak cégek a szellőztetés, Bencsik János államtitkár köszöntőjében elmondta, hogy az épületek energetikai megítélését újszerű gondolkodás jellemzi a fejlett országokban - így hazánkban is - a klímavédelem, az Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium Energia- és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára, egyben a CEP® fővédnöke, Új Széchenyi Terv és zöld gazdaság címmel tartott A CEP® Expo további sikere, hogy az EATON és Kapsch cégek a CEP®-en mutatták be a Magyarországon most induló közös Smart Grid-Smart Home kezdeményezésüket, mely |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások

Felvételsorozat tizennyolcadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Jánky Zoltán, ügyvezető, BIM szakértő - NOVU Tervezőiroda Kft.
Friss adatok mutatják, hogy a bérleti díjak korlátozására bevezetett szabályozás nem érte el célját: rekordalacsony az új szerződések száma, miközben a lakbérek történelmi magasságokba emelkedtek.
Egy társasház közös villamos hálózatának felújítása rendszerint komoly költségekkel jár, amelyek viselése sokszor vitákat szül a tulajdonostársak között. Különösen éles lehet a helyzet akkor, ha egyes tulajdonosok - például a földszinti üzlethelyiségek - saját állításuk szerint már elvégezték a szükséges felújításokat magánköltségen. Felmentést jelenthet-e ez számukra a közös felújítás terhei alól? Jogszerű volt-e az általuk végzett munka, ha az a közös tulajdont is érintette? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. 
Az Európai Unió lakhatási rendszere gyorsan változik: a politikai hangsúlyok átrendeződnek, a jogi keretek újraértelmeződnek, és a fenntarthatósági elvárások is átalakulnak. Milyen következményei vannak az Európai Bíróság minimálbéres ítéletének? Milyen ajánlásai vannak a Housing Advisory Board testületének a megfizethető lakhatási kínálat bővítésére? A UIPI 2025. decemberi jelentése arról számol be, milyen irányba fordulhat a következő évtized lakáspolitikája.
A lakáshitelezés 2025-ben látványosan új pályára állt. A banki kihelyezések megugrottak, a hitelösszegek nőnek, a feltételek pedig a korábbi szigor után enyhülő tendenciát mutatnak. Az Otthon Start Program elindulása érdemi fordulatot hozott a hozzáférhetőségben. Az MNB 2025. novemberi lakáspiaci jelentése alapján készült összefoglaló cikksorozatunk második része azt mutatja be, hogy a 3%-os fix kamat milyen irányba tolja a keresletet, hogyan változik a bankok hitelezési magatartása, és milyen terheket rak ez a lakosságra.
A több mint ötezer-ötszáz európai ingatlantulajdonos véleményét összegző UIPI-kutatás megmutatja, hogy mivel szembesül az uniós lakosság, amikor az épületállomány energiahatékonysági átalakításáról beszélünk. 
Az Otthon Start program FIX 3%-os lakáshiteléhez kapcsolódóan a kormány újabb nagy lakóingatlan-fejlesztéseket minősített kiemelt beruházássá, és jelentősen átszabja az ezekre vonatkozó építési, parkolási és engedélyezési szabályokat. A 377/2025. (XII. 1.) Korm. rendelet már a folyamatban lévő hatósági eljárásokra is kiterjed, a helyi településrendezési tervektől és az OTÉK-tól eltérő beépítési paramétereket állapít meg.
Azokban az épületekben, ahol több lépcsőház tartozik egyetlen társasházba, gyakran évtizedes gyakorlatként alakult ki az önálló gazdálkodás és a külön-külön megbízott közös képviselet. A jogszabályi környezet változásával a tulajdonosközösségnek fontos áttekinteni, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a jogszerű hosszú távú működéshez, és milyen lépéseket igényel az egyes megoldások megvalósítása. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
2025-ben a hazai lakáspiac egyértelműen az árnövekedés jegyében zajlik. Cikksorozatunk első részében a Magyar Nemzeti Bank friss jelentése alapján bemutatjuk, hogyan változott a kereslet, milyen hatást gyakorolt az Otthon Start Program. Áttekintjük az árak alakulását, a területi különbségeket és a túlértékeltség kockázatait.
A fűtési szezon minden ősszel ugyanazzal a kérdéssel indul a társasházakban: vajon elindul-e a kazán? Dráviczki Péter, az Ariston Hungária Kft. ipari üzletágának vezetője előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kazánhiba nem elkerülhetetlen, csak tervezés kérdése. Az Ariston ipari márkája, az ELCO megoldásai ma már nemcsak hatékonyabb és tisztább működést kínálnak, hanem olyan konstrukciókat is, amelyekkel a korszerűsítés gyorsabban, kisebb felfordulással és jelentős energiamegtakarítással valósítható meg.
A közös képviselő milyen döntéseket hozhat meg önállóan, és mikor köteles a tulajdonosok előzetes felhatalmazását kérni? Különösen kényes helyzetet teremt, ha per indul egy tulajdonossal szemben, vagy ha a képviselő ügyvédet bíz meg anélkül, hogy erről a közgyűlés tudna. Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen jogi keretek határozzák meg a közös képviselő mozgásterét, és mikor tekinthető jogszerűtlennek az ilyen eljárás. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 361/2025. (XI. 25.) Korm. rendelet az Otthontámogatásról. A rendszer 2026-tól évi legfeljebb nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatást adhat lakáshitel-törlesztésre vagy önerőre azoknak, akik meghatározott közfeladatot ellátó szervezeteknél dolgoznak. A támogatás alanyi jogon jár, de csak akkor, ha a munkáltató időben regisztrál, a dolgozó pedig a megfelelő határidőkig bejelenti igényét.
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók beépítése 2024 óta jogszabályi kötelezettség a távfűtött és központi fűtéses épületek számára, amennyiben az műszakilag megvalósítható és költséghatékony. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n Tófalvi György, a Techem Kft. ügyvezető igazgatója részletesen ismertette a TKM/2025 pályázat tapasztalatait, a lebonyolítás nehézségeit és a folytatás várható irányait.
Ismét eltelt az őszi konferenciaszezon, melyet idén két rendezvénnyel, a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-val, illetve pár nappal ezelőtt a MITOE - Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesületének szakmai napjával tartottunk meg a közel 800 érdeklődő számára.
Idén tizenhat éve kezdődött a digitális forradalom a társasházakban, melynek az első fecskéje az eHÁZ volt, mely azóta is piacvezetőként szolgálja a hazai társasházak innovatív és hatékony adminisztrációját. A THT színeiben Lenkei Nóra szerkesztő kérdezte Dén Mátyás Andrást, az eHÁZ ötletgazdáját és vezetőjét az elmúlt időszak tapasztalatairól és a jövőbeni fejlesztésekről.
Egyre több európai ország keresi annak módját, hogyan lehet a magán- és állami szektor bevonásával bővíteni a megfizethető lakások körét. A horvát kormány most egy átfogó, részletesen szabályozott programot indított el, amely egyszerre kínál kiszámítható hozamot a lakástulajdonosoknak és elérhető bérleti díjakat azoknak, akik a piacon nem jutnak megfelelő otthonhoz.
Felvételsorozat tizenötödik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Mezősi Tamás, ügyvezető és Ungi Kálmán, értékesítési vezető - VéleményGuru
Budapest VII. kerületi Önkormányzatának Képviselő-testülete még szeptember végén módosította az Erzsébetvárosi Építési Szabályzatot, ami több ponton érinti a lakóépületekben végezhető tevékenységeket, köztük magánszálláshelyek és a rövid távú lakáskiadás szolgáltatás elhelyezésének feltételeit.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében. 





































