Barion Pixel

Budapest: csökkenő lakásárak és bérleti díjak

2021. május 28.
szinespanel.jpgA Magyar Nemzeti Bank 2021. májusi ingatlanpiaci jelentéséből kiderült, hogy míg vidéken emelkedtek a lakásárak az elmúlt időszakban, addig Budapesten nemcsak a társasházi lakások vételára csökkent, hanem a bérleti díjak is.

A lakáspiac keresletét meghatározó tényezők tekintetében 2020 során a koronavírus-járvány gazdasági hatására mérséklődött a foglalkoztatottság és a lakosság rendelkezésre álló jövedelme, ugyanakkor a munkaerőpiac ellenállónak bizonyult. 2020 első félévében a bankok még átmenetileg szigorítottak a hitelfeltételeken, az év második felében azonban enyhe lazítás és a lakáshitelek iránti kereslet bővülése volt megfigyelhető. Az új lakáscélú hitelek volumene nem esett vissza 2019-hez képest, amihez az otthonteremtési és családtámogatási kedvezmények is hozzájárultak. A hitelből történő lakásvásárlások aránya 44 százalékról 47 százalékra emelkedett az elmúlt évben. Az állami támogatások a lakásvásárlás elérhetőségét jelentősen javítják, legnagyobb mértékben a három gyermeket vállaló családok esetében.


Dél-Dunántúl nyerte az évet


2020-ban az MNB lakásárindex alapján országos átlagban tovább emelkedtek a hazai lakásárak, ugyanakkor a 2019. év végi 18,1 százalékról jelentősen, 6,6 százalékra lassult az éves nominális növekedési ütem 2020 negyedik negyedévére. Budapesten ezzel szemben éves alapon 0,7 százalékkal mérséklődtek a lakásárak 2020-ban. A koronavírus-járvány területileg eltérő folyamatokat eredményezett a lakáspiacon. A tranzakciók száma - elsősorban a második negyedéves nagyobb visszaesés következtében - országos szinten 15,5 százalékkal, Budapesten pedig ennél is nagyobb mértékben, 25,1 százalékkal csökkent éves alapon. Az üdülőkörzetek közül a Balaton és a Tisza-tó környéke jobban teljesített a tranzakciók számát tekintve az országos visszaeséshez képest, és a Falusi CSOK-kal érintett kistelepüléseken szintén kevésbé csökkent a lakáspiaci aktivitás. Budapesten és agglomerációjában azonban nagyobb volt az tranzakciószám csökkenése.

1_mnb_lakasarak.png


2020 és 2019 negyedik negyedéve között a fővároson kívül valamennyi régió városaiban lakásár-emelkedés volt tapasztalható. Kétszámjegyű (13,4 százalékos) éves áremelkedés mindössze a dél-dunántúli régió városaiban valósult meg, amit az észak-alföldi (9,6 százalék), a nyugat-dunántúli (7,9 százalék), a dél-alföldi (6,8 százalék), az észak-magyarországi (6,5 százalék), a közép-dunántúli (6,0 százalék) és a közép-magyarországi (1,0 százalék) régió városai követnek (14. ábra). A 2014 óta tartó lakáspiaci élénkülés és az ezzel együtt járó áremelkedés mértéke jelentős regionális különbségeket mutat Magyarországon. 2008. év végéhez képest a városi lakásárak szintje nominálisan továbbra is Budapesten a legmagasabb, az akkori szintjüket átlagosan 136 százalékkal haladják meg. Budapest után a nyugat-dunántúli, közép-dunántúli és dél-alföldi városok mutatták a legnagyobb mértékű lakáspiaci drágulást 2008 és 2020 negyedik negyedéve között, rendre 93, 88, illetve 85 százalékos áremelkedéssel.


Budapesten belül 2020 során egyes kerületcsoportok szerint heterogén módon alakultak a lakásárak, a pesti belső kerületekben volt mérhető jelentősebb csökkenés. Az ingatlanközvetítők tranzakciós adatain számolt lakásárindexek alapján5 Budapest egyes kerületcsoportjaiban emelkedtek, amíg máshol mérséklődtek a lakásárak. 2021. februárban a pesti belső kerületekben volt mérhető a legnagyobb, 4,4 százalékos éves alapú lakásár-mérséklődés. Ezekben a kerületekben a lakásbérleti díjak is a legnagyobb mértékben csökkentek a járvány hatására. A budai hegyvidéki és pesti átmeneti kerületekben rendre 1,6 és 1,3 százalékkal csökkentek a lakásárak februárban éves összevetésben, amíg a pesti külső és budai egyéb kerületekben rendre 5,0 és 2,2 százalékos drágulást mérhetünk.


Megyeszékhelyek Budapest nyomában


2020 során szűkült a megyeszékhelyek és a fővárosi négyzetméterárak közötti árolló. A 2014-ben kezdődő lakásáremelkedés következtében jelentősen megnőtt Budapest és a vidéki, főleg kisebb települések közötti lakásár-különbség. Amíg 2013-ban a megyeszékhelyek átlagos négyzetméterárai a budapesti átlag 63,4 százalékát, a vidéki városoké 55,6 százalékát, a községeké pedig 33,0 százalékát tették ki, addig ugyanezek az arányok a fővárosi lakóingatlanok nagyobb mértékű drágulása miatt 2019-re rendre 48,8, 40,2 és 23,8 százalékra csökkentek. 2020 folyamán azonban a megyeszékhelyeken 6,4, míg Budapesten mindössze 2,6 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak, aminek következményeképp valamelyest szűkült az árolló a megyeszékhelyek és a főváros között (15. ábra). Az árolló esetleges további szűkülése mérsékelhetné a fővárosból agglomerációba vagy vidékre történő kiáramlást.

2_lakasarak.png


2020 nyarától a Budapesten és agglomerációjában elhelyezkedő családi házak ára viszont jelentősen megemelkedett, míg a társasházi lakóingatlanok ára vidéken nőtt csak. A becsült lakásárindexek alapján a koronavírus-járvány alatt eltérő folyamatok alakultak ki a lakásárak változásában területileg és az ingatlanok típusa szerint is. 2019. és 2020. szeptember között Budapesten és agglomerációjában jelentős mértékben, 18,7 százalékkal nőtt átlagosan a családi házak ára, a társasházi lakásoké ugyanakkor stagnált. Vidéken, a fővárosi agglomerációt nem számítva, kisebb különbség látszik az egyes ingatlantípusok árának változásában ugyanezen idő alatt: a családi házak 9,5 százalékkal, a lakások pedig 8,3 százalékkal drágultak átlagosan egy év alatt. Az üdülőkörzetek települései az elmúlt években a vidéki települések átlagához képest magasabb áremelkedést mutattak, 2019 és 2020 szeptembere között ugyanakkor a Balaton üdülőkörzetben a vidéki települések 8,7 százalékos átlagos áremelkedéséhez képest 16 százalékos drágulást figyelhettünk meg. A Falusi CSOK településeken 2020 szeptemberében ugyanakkor alacsonyabb éves lakásár dinamika látszott a támogatással nem érintett községekkel összehasonlítva.


Csökkentek Budapesten a bérleti díjak is


A koronavírus-járvány hatására csökkenő külföldi turizmus következtében is jelentősen bővült az albérletek kínálata Budapesten. A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta jelentősen megnőtt a hosszabb távra kiadó lakások kínálata Budapesten, elsősorban a város belső kerületeiben, ahol a külföldi turisták körében korábban népszerű, jellemzően rövid távra kiadott lakások találhatók (16. ábra). Az ingatlan.com adatai alapján, Budapesten 2020. október végén tetőzött a kínálat - több mint 16 ezer kiadásra kínált lakással -, de 2021. március végén is mintegy 13 ezer kiadó ingatlan volt a bérleti-piacon, ami közel 31 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest. A kínálat a legnagyobb mértékben a pesti belső kerületekben bővült, itt a 33 százalékot is meghaladta a hosszabb távú bérletre kínált lakások számának emelkedése ugyanebben az időszakban. A megyeszékhelyeken nem volt megfigyelhető a kínálat bővülése.

3_kiadoingatlanok.png


A növekvő kínálat következtében a fővárosi belső kerületekben csökkentek az albérletárak a legnagyobb mértékben. A kínálat bővülésével párhuzamosan érdemben csökkentek az átlagos bérleti díjak Budapesten (17. ábra). A KSH-ingatlan.com lakbérindexe alapján 2021. márciusban, a fővárosban 7,3 százalékkal, országos átlagban pedig 5,5 százalékkal csökkentek a bérleti díjak éves összehasonlításban. Ugyanakkor a pandémia előtti árszintekhez viszonyított változást vizsgálva, jelentősebb ármérséklődést tapasztalunk: Budapesten 13,3 százalékkal, országos átlagban pedig 9,8 százalékkal voltak alacsonyabbak a lakbérek 2021. márciusban, mint 2020. februárban. Budapest valamennyi kerületcsoportjában kétszámjegyű mérséklődés történt a bérleti díjakban 2020. februárhoz képest, azonban a legnagyobb mértékű, mintegy 17,1 százalékos bérletidíj-csökkenés a pesti belső kerületekben volt mérhető. A vidéki régiókban a fővárosinál kisebb mértékű elmozdulás volt tapasztalható az albérletárakban az elmúlt egy évben. A dél-alföldi, a déldunántúli, a közép-dunántúli és a nyugat-dunántúli régiók albérletárai 1-2,7 százalékkal csökkentek, míg az északi régiókban nem változtak 2020. február és 2021. március között. 

4_mnb_lakber_budapest.png

Az elmúlt egy évben érdemben szűkült a fővárosi és vidéki átlagos bérleti díjak közötti különbség. Az elmúlt évben tapasztalt bérleti piaci folyamatok következményeképpen, 2021 első negyedévének végére jelentős mértékben csökkent a fővárosban és a megyeszékhelyeken található ingatlanok bérleti díja közötti különbség. 2020. márciusban még 96 ezer forinttal kellett többet fizetni átlagosan egy fővárosi albérletért, idén márciusban azonban 56 ezer forintra mérséklődött a bérleti díjakban tapasztalt különbség. A fővárosi bérleti piac tekintetében március végén a legmagasabb árak a budai hegyvidéki kerületekben voltak megfigyelhetők, itt átlagosan 323 ezer forintot kellett fizetni egy albérletért havonta, ami kiemelkedik a többi kerületcsoportban tapasztalt átlagos bérleti díjak közül (18. ábra). A jelentős mértékű bérleti díj-csökkenésen átesett pesti belső kerületekben jelenleg átlagosan 170 ezer forintért lehet bérelni egy ingatlant, amit a budai egyéb, a pesti átmeneti és a pesti külső kerületek követnek, rendre 153, 140 és 130 ezer forintos átlagos bérleti díjjal.

5_mnb_berleti_dijak.png

Egyre több új átadás


Előretekintve a 2021-es évet már az új otthonteremtési kedvezmények élénkítő hatása határozhatja meg. 2021 első negyedévében jelentősen nőtt a lakóingatlanok iránti kereslet, és a bankok is a hitelkereslet bővülését várják 6 hónapra előretekintve. A gazdaság újraindításával összhangban a munkanélküliségi ráta is várhatóan csökkenésnek indul, és a lakosság jövedelmi folyamatainak javulására lehet számítani, ami kedvező a lakáspiaci kereslet szempontjából.


Kínálati oldalon 2020-ban a mintegy 28 ezer átadott új lakás érdemi, 33,5 százalékkos bővülést jelent 2019-hez képest. A legnagyobb mértékben a vidéki természetes személyek által építtetett új átadások emelkedtek, mintegy 52,3 százalékkal, amit többek között az eredetileg 2021. január 1-től szigorodó energetikai szabályozásra vonatkozó várakozások is okozhattak. Az újonnan kiadott építési engedélyek száma ugyanakkor érdemben, 36 százalékkal csökkent 2019-hez képest, ezen belül is leginkább Budapesten, mintegy 48 százalékkal. Ennek oka elsősorban a rozsdaövezeti szabályozás miatti kivárás, valamint a 2019. év végén visszaemelkedő áfakulcs volt. A 2021-től ismételten bevezetett kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa pozitív hatása már látszik: Budapesten az első negyedévben 8 százalékkal emelkedett a társasházi lakásfejlesztési aktivitás.

További híreink


Kitekintő: A bécsi lakások közel fele a város tulajdonában van - és ez így jól is működik 2024. április 19.
Becs_Hundertwasserhaus.jpgBécs, az osztrák főváros, hosszú ideje kiemelkedő példája Európában, de világviszonylatban is a szociális bérlakások rendszerének. A város tulajdonában lévő lakások aránya meghaladja a lakásállomány felét, ezzel biztosítva családok tízezreinek megfizethető áron a lakhatást. Bécsben a lakosság közel fele részesül valamilyen formában lakhatási támogatásban, ami hosszú ideje hozzájárul a város élhetőségéhez. A jól kitalált rendszer ellenére egy ideje mégis gyülekeznek a felhők a bérlők paradicsomának égboltján.

Megtartották az első Épületek és Éghajlat Globális Fórumát, ahol Magyarország is aláírta a Chaillot-i nyilatkozatot 2024. április 18.
zold_fal_ujpest.jpgA francia kormány és az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által szervezett, első alkalommal megrendezett Buildings and Climate Global Forum, azaz Épületek és Éghajlat Globális Fóruma azzal zárult, hogy 70 ország képviselője - köztük Magyarországé is - elfogadta a Déclaration de Chaillot-ot, azaz a Chaillot-i nyilatkozatot, a nemzetközi együttműködésük alapdokumentumát.

„Beruházás a jövőbe” - elektromos meghajtású járművek töltési lehetőségének kiépítése 2024. április 17.
Dr.KissBalazsKaroly.jpg2002-ben átadott társasház (151 albetét) rendelkezik egy 3 szintes mélygarázzsal, amelyikben 183 beállóhely van. Nemrég villamos meghajtású járművek vásárlása és otthoni töltési igénye fogalmazódott meg a tulajdonosok egy részében. Tekintettel arra, hogy a társasház építésekor ez az igény eredetileg nem merült fel, a töltési lehetőség kialakítása a műszaki irányelvek alapján jelentős beruházást igényelne (töltőoszlopok kialakítása a külső parkolóban, vagy töltőhelyek kialakítása a mélygarázsban új gerincvezeték, Amperbővítés révén). Egy ilyen "beruházás a jövőbe" nyilván növelné a lakások értékét. A kérdéseim: Egy ilyen volumenű kiadás - jellegénél fogva - a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásnak minősül-e, és az összes tulajdonos egyhangú határozata szükséges-e a megvalósításhoz? Amennyiben pedig a beruházást csak a jelenleg e-autót birtokló, vagy azt venni szándékozó tulajdonosok valósítanák meg (természetesen a műszaki irányelvek betartása mellett), milyen szavazati arány szükséges annak engedélyezéséhez? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Ingyenes szakkönyv, társasházi aktualitások és személyes konzultációs lehetőségek várják Önöket a THT konferenciasorozatának MISKOLCI (április 24-én) és DEBRECENI (április 25-én) állomásain 2024. április 16.
THT-Jogok_es_kotelezettsegek-csomag.pngIngyenesen vehetik át a "Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című jogi szakkönyv I. kötetét a MISKOLCON és a DEBRECENBEN tartott konferenciáinkon is, ahol számos szakmai előadást hallgathatnak meg a szakmabeli és a társasházi témák, aktualitások iránt érdeklődéssel bíró résztvevők - többek közt - a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő pénzügyi megoldásokról, a vonatkozó kormányrendeletek hatásáról a távhős és ház központi fűtéses társasházak működésére, az SZMSZ-ben rejlő csapdákról és lehetőségekről, arról, hogy milyen kockázatot jelent egy kigyulladt elektromos autó a társasházra vagy, hogy melyek jelenleg a társasházak legnagyobb kihívásai.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Online INGATLANKÖZVETÍTŐ tanfolyam indul május 06-án! (x) 2024. április 16.
Penta_portre-057.jpgSzakképesítő vizsgára felkészítő Ingatlanközvetítő képzés indul 2024. 05. 06-án Bottka Gabriella szakmai felügyeletével, a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében. A 100% online tanfolyam akár érettségivel is elkezdhető és mindössze 69.870 Ft-ba kerül! A képzés során a résztvevők ingatlanközvetítői, műszaki, jogi és értékbecslési témakörökben lesznek naprakészek.

A fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal nőttek az előző év azonos hónapjához képest 2024. április 15.
forint_uj1.jpg2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, vagyis folytatódott a 14. hónapja tartó árindex-csökkenés. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8%-kal emelkedtek az árak. Szakértők szerint az év hátralévő része a március-áprilisi mélypont után várhatóan inkább a magasabb inflációs adatokról fog szólni.

Gyep, és ami fölötte van 2024. április 12.
megyeriszabolcs.jpgA kora tavasz még nem hoz túl sok kertészeti feladatot, ennek ellenére akad tennivaló, melyek közül most két fontos munkáról esik szó, az egyik a fiatal fák védelme, a másik pedig a kora kikeleti gyepápolás. Vágjunk is bele!

Öntsön tiszta vizet a pohárba! Itt megnézheti, hogy érintett lehet-e ólomszennyezettséggel csapvize 2024. április 11.
vizet_kiont.jpgA víz az egyik legnagyobb kincsünk, azonban a 2022-re vonatkozó adatok alapján még mindig vannak az országnak olyan részei, ahol gond van a csapvízzel, több településen ugyanis továbbra is magas az ivóvíz arzéntartalma, a nagyobb településeken és a fővárosban pedig a víz magas ólomtartalma okozhat egészségügyi gondokat. Ha kíváncsi, hogy háztartása érintett lehet-e ólomszennyezettséggel, az e célból készített térkép segítségével most megnézheti, ahogy azt is, hogy az országban melyik házban mekkora az ivóvízben előforduló ólom kockázata.

Ki a kiskorú tulajdonos ingatlanának jogos kezelője? 2024. április 10.
Dr.KissBalazsKaroly.jpgAz egyik általam kezelt társasházban egy kiskorú 90%-ban ajándékozás útján lett tulajdonos. 10%-ban az édesanyja, ő is ajándékozás útján. Mindkettőt az előző tulajdonos ajándékozta meg, aki a kiskorú édesapja. Az ajándékozó ugyanitt haszonélvezeti joggal rendelkezik, külföldi lakcíme van (nem EU-s). A kiskorú és az édesanyja lakcíme egy másik társasházban van, de nem élnek ott. A közös képviselő kit fogadhat el a kiskorú ingatlanának jogos kezelőjeként? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Konferencia az európai lakásválságról 2024. április 10.
UIPI_logo.pngAz európai lakásválságról szóló konferencia, amelyre 2024. február 20-án Brüsszelben, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) épületében került sor, az Európai Unió egészét érintő jelenlegi lakásválság égető kérdésével foglalkozott.

Társasházi aktualitások, ingyenes szakkönyv és személyes konzultációs lehetőségek várják az érdeklődőket a THT konferenciasorozatának soron következő állomásain: KECSKEMÉTEN (április 17-én) és SZEGEDEN (április 18-án) 2024. április 9.
konferenciaterem.jpgRendezvényeinken számos szakmai előadást hallgathatnak meg a szakmabeli és a társasházi témák, aktualitások iránt érdeklődéssel bíró résztvevők - többek közt - a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő pénzügyi megoldásokról, a vonatkozó kormányrendeletek hatásáról a távhős és ház központi fűtéses társasházak működésére, az SZMSZ-ben rejlő csapdákról és lehetőségekről, arról, hogy milyen kockázatot jelent egy kigyulladt elektromos autó a társasházra vagy, hogy melyek jelenleg a társasházak legnagyobb kihívásai. Ezen felül ingyenesen vehetik át a "Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című jogi szakkönyv I. kötetét is, amely nemcsak a közös képviselők és társasházkezelők mindennapi munkájában nyújt majd segítséget, hanem a számvizsgálói feladatokat ellátó, valamint a többi társasházi lakástulajdonos számára is hasznos információkat hordoz.

Új EU-s szabályozást fogadtak el a rövid távú lakáskiadás kapcsán 2024. április 9.
rovid_tavra_kiveheto_szallas.jpgA rövid távon bérelhető szállások köre egyre bővül, jelenleg körülbelül a 25%-át teszik ki a turisztikai szálláshelyeknek az EU-ban. Az Európai Parlament a február 29-én tartott plenáris ülésén EU-szerte egységesített követelményeket fogadott el a rövid távú bérbeadási szolgáltatásokkal kapcsolatos adatgyűjtésre és -megosztásra vonatkozóan, melyet a Tanács március 18-án jóváhagyott, tehát hamarosan hatályba lép.

Helytelenkedés - Fokozott hőszigetelő képességű XPS az Austrothermtől (x) 2024. április 9.
AUSTROTHERM_LOGO_HU_2017.jpgBár a hazai épületenergetikai szabályozás időnként érdekes bakugrásokat mutat, az biztos, hogy Magyarországon is radikálisan csökkenteni kell az épületek energiafelhasználását. A klímacélok eléréséhez nem csak az új épületek, de a meglevők fogyasztását is korlátoznunk kell. Több mint négymillió a meglevő lakásállomány, és ezek döntő többsége szigeteletlen, vagy nem megfelelő szigetelésű. Szükséges tehát ezek felújítása, hogy hatékony - vagyis többnyire jelentős vastagságú - hőszigeteléssel csökkenteni tudjuk az energiaveszteséget, a költségeket és az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Online TÁRSASHÁZKEZELŐ tanfolyamhoz csatlakozhat április 18-ig! (x) 2024. április 9.
Penta_portre-057.jpgSzakképesítő vizsgára felkészítő Társasházkezelő képzés indult 2024. 03. 18-án Bottka Gabriella szakmai felügyeletével, a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében. A 100% online tanfolyam akár érettségivel is elkezdhető és mindössze 69.870 Ft-ba kerül! A képzés során a résztvevők társasházkezelői, műszaki, jogi és pénzügyi ismeretek témakörökben lesznek naprakészek.

Egyre többen felejthetik el a villanyóra állásának diktálását az okosmérőknek köszönhetően 2024. április 8.
eon_logo.pngTöbb, mint 165 ezer új okosmérőt telepít a Dunántúlon és Pest vármegyében az E.ON Hungária Csoport. A készülékek részben a családi otthonokba és egyéb ingatlanokba, részben ipari, vállalati létesítményekbe kerülnek majd.

Benda Máté: "A győztesek olyan vesztesek, akik képesek voltak felállni." 2024. április 5.
Benda_Mate.jpgA 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó pHD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait, 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „AZ ÉV FIATAL TÁRSASHÁZKEZELŐJE 2023" elnevezésű díjat Benda Máté kapta, melyet képviselője vett át. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.

Készüljünk a felpörgésre! Biznisz az ingatlanban – 2024. KONFERENCIABESZÁMOLÓ 2024. április 4.
PP_logo.jpgKedvezőek az ingatlanpiac növekedési kilátásai 2024-ben! Az ingatlanpiac jelenlegi helyzetével, kilátásaival és aktuális témáival foglalkozott mélyrehatóan a BIZNISZ AZ INGATLANBAN - 2024. című PP Konferencia, melyen a számos érdeklődő mellett a THT is képviseltette magát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Székházában. Cikkünkben a konferencia legérdekesebb előadásaiból szemezgetünk.

Felújítási problémák kis lakásszámú házban 2024. április 3.
Dr.KissBalazsKaroly.jpgKis lakásszámú társasházban (4 lakás) az alábbi kérdés merült fel. Az egyik emeleti lakás (belső 2 szintes) emeleti része (tetőtér) felújítása során, a belső szigetelés bontásakor súlyos beázások nyomai látszódnak. Ezen kívül az alsó szinten lévő másik lakás folyamatosan beázik (valószínűeg ez is a tetőszerkezetre, bádogozásra vezethető vissza). A 4 lakásból 1 tulajdonos külföldi, és semmiféle felújításhoz nem hajlandó hozzájárulni, ezen kívül 2 lakástulajdonos csak készpénzes hozzájárulást szeretne, hitelt nem akar felvenni, amelyből a tetőfelújítást finanszírozni lehetne. Mit tanácsol, mit lehet tenni az ügyben? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Amivel mindenki jól járna: az a magyar lakások mélyfelújítása 2024. április 3.
melyfelujitas.jpgA magyar lakóingatlan-állomány energetikai szempontból rendkívül elavult, ami hozzájárul a pazarló energiafelhasználáshoz, ezáltal pedig a növekvő károsanyagkibocsátáshoz, a megélhetési költségek növekedéséhez és hazánk tartós energiafüggőségéhez. A hazai lakóépületek érdemi megújulásához azonban évente legalább 100-150 ezer lakóingatlant kellene korszerűsíteni. Ezért a hazai épületfelújítás felgyorsításáért egy olyan szakmai összefogás jött létre, amit az Egyensúly Intézet kezdeményezett, és amelyhez már több mint egy tucat piaci és szakmai szervezet csatlakozott.

Konferenciasorozatunk ÁPRILISI állomásain is ajándékba adjuk a „Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024” című kétkötetes THT szakkönyv első kötetét! KECSKEMÉT - április 17., SZEGED - április 18., MISKOLC - április 24. és DEBRECEN - április 25. 2024. április 2.
THT-Jogok_es_kotelezettsegek-csomag.pngIdei szakkkönyvünk nemcsak a közös képviselők és társasházkezelők mindennapi munkájához nyújthat majd segítséget, hanem a számvizsgálói feladatokat ellátó és a többi társasházi lakástulajdonos számára is. 

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások