Barion Pixel

Ismét változott a társasházi törvény - Nyilvános adatbázis, szankcionált mulasztások

2021. január 4.
Tarstorv.jpgMegjelent a 2020. évi CXLVI. törvény az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszerről, amelynek 6. §-a érinti az üzletszerűen társasházkezelést végző személyek nyilvántartását. A törvény végrehajtására kiadták a 611/2020. (XII.21.) kormányrendeletet is.  

Ennek alapján 2021.01.01-től változik a Társasházi törvény is, melyben a változásokat - az 1., 19., és 20. oldalon - színessel jelöltük, s ITT tölthető le

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnöke, dr. Bék Ágnes az alábbiakban foglalta össze, hogy a változások miként hatnak a közös képviselők, társasházkezelők munkájára:

Változatlanul a társasházkezelő személy, illetve gazdasági társaság és egyéni vállalkozó lakóhelye szerinti kormányhivatal járási (kerületi) hatóságánál kötelező a bejelentkezés - kissé megváltozott adatokkal -, de onnan az adatok bekerülnek az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási rendszerbe. Innen a nyilvánosnak minősülő adatokat bárki lekérdezheti és így már nem kell kutatni, hogy egy adott közös képviselőnek hol van az elérhetősége.

A részletszabályokat a 499/2017. (XII. 29.) kormányrendelet tartalmazza a benyújtandó adatokra vonatkozóan.
Az ingatlannyilvántartási hatóság kijelöléséről a 27/2012. (XII. 29) Korm. r. rendelkezik.

Fontos figyelembe venni, hogy ez kizárólag csak azokra a közös képviselőkre vonatkozik, akik nem a saját tulajdonukban lévő társasházban, tehát üzletszerűen látják el ezt a tevékenységet, vagyis nem azonos az évek óta tervezett un. regisztrációs kötelezettséggel. Tehát a társasházban tulajdonnal rendelkező és csak ott, közös képviselői tevékenységet végző személyre ez a rendelkezés nem vonatkozik.


Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy 2021. január 1-től hatályba lép a közigazgatási szabálysértések szankciójáról szóló 2017. évi CXXV. törvény, amely a kötelező regisztráció elmulasztásával kapcsolatosan is alkalmazható lesz. A törvény szankciói közé tartozik a figyelmeztetés, az óvadék nyújtása, pénzbírság és esetlegesen felfüggesztés is.

A teljeskörű regisztrációval kapcsolatos rendelkezés tehát nem lép életbe 2021. január 1-én. Annak a hatályba lépését a közigazgatási bürokrácia csökkentéssel és egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló 32. § (1)-(4) bekezdésben foglaltak szerint újra elhalasztották - immár harmadjára - ezúttal 2023. január 1-re.
Így nem kell felkeresni a földhivatalokat, mert ott semmilyen információval nem tudnak szolgálni! Az ezzel kapcsolatos végrehajtási rendeletre - valószínűleg 2022. év végéig - továbbra is várni kell.
A jelenlegi módosítás viszont segít majd abban, hogy minden tulajdonos ingyenesen lekérdezheti a társasházában működő közös képviselő/társasházkezelő/ingatlankezelő alábbi adatait a 499/2017. (XII. 29.) korm. rendelet alapján:


3. § Szolgáltatási tevékenységet olyan
a) természetes személy szolgáltató végezhet, aki
aa) társasházkezelői, ingatlankezelői, ingatlanközvetítői vagy ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői szakképesítéssel (a továbbiakban: szakképesítés) rendelkezik, és
ab) olyan gazdálkodó szervezet személyesen közreműködő tagja, alkalmazottja vagy foglalkoztatottja, melynek tevékenységi köre az általa nyújtani kívánt, mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerinti ingatlanügynöki vagy -kezelési szolgáltatásra is kiterjed,
b) gazdálkodó szervezet szolgáltató végezhet,
ba) amelynek tevékenységi köre az általa nyújtani kívánt, mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerinti ingatlanügynöki vagy -kezelési szolgáltatásra is kiterjed, és
bb) amely legalább egy olyan személyesen közreműködő taggal, alkalmazottal vagy - egyéni vállalkozó esetén, ha a tevékenységet nem maga látja el, legalább egy olyan - foglalkoztatottal rendelkezik, aki a hatóság által vezetett, általa nyújtani kívánt szolgáltatásra vonatkozó, e rendelet szerinti nyilvántartásban szerepel.

Bár a jelenlegi módosítással nem kerül rá a társasházak törzslapjára az ott tevékenykedő társasházi tisztségviselő, azért a vállalkozásként végző egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok országos nyilvántartásba történő feljegyzése sokban segíteni fogja a szakmai tisztesség erősítését és kizárja a „bújkálást" a tulajdonosok elől.

További híreink


Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Ismételni kell időszakonként a regisztrációt? 2025. május 26.
A törvény által elvárt regisztrációt, két évente újra és újra meg kell ismételni, még abban az esetben is, ha a közös képviselőt újra választják, azaz a személye nem változik? - az olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Pontosítások az ingatlan-nyilvántartásban – A társasházi tulajdonosokat és a hitelezőket is érinti a legújabb kormányrendelet-módosítás 2025. május 20.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtását szabályozó 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet módosítása a jogalkalmazás során felmerült kérdésekre reagál. A változások célja, hogy pontosabb eligazodást nyújtsanak a közös tulajdon használatának bejegyzésétől kezdve a társasházi alapító okirat módosításán át egészen a végrehajtási jogok bejegyzéséig. A módosítás egyúttal összhangot teremt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény szabályaival is.

Lehet SZMSZ-ben szabályozni a társasházban nyíló üzleteket? - szakértőnk válaszol 2025. május 19.
Az SZMSZ-ben általános szabályokon túl van arra lehetőség, hogy a házban lévő üzletek esetében (melyek nem a társasház tulajdonában vannak) meghatározásra kerüljön, hogy pl. alkoholt is forgalmazó üzlet nem nyitható? A lakások esetében lehetséges olyan szabályt hozni, hogy airbnb-hez a közgyűlés hozzájárulása szükséges?

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Benyújtották a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot 2025. május 14.
Már a Parlament előtt van az a jogszabálytervezet, amely új alapokra helyezheti a településkép és a közösségi érdekek védelmét. Az indítvány lehetőséget teremtene arra, hogy az önkormányzatok korlátozhassák bizonyos lakóingatlanok megszerzését, illetve felléphessenek a helyi karaktert veszélyeztető beruházásokkal szemben.

Lakásszövetkezet működéséhez szükséges szabályzatok 2025. május 12.
A lakásszövetkezetben az Alapszabályon kívül csak Házirend, Tűzvédelmi Szabályzat és Kameraszabályzat van. Szükséges a működéshez ezeken kívül más szabályzatok megalkotása is? Olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Hivatalosan is meghosszabbításra került a közös képviselők regisztrációjának határideje 2025. május 12.
A május 12-i Magyar Közlönyben megjelent a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása.

Mit tartalmazzon a regisztrációs eljáráshoz szükséges jegyzőkönyv? 2025. május 9.
Mit kell pontosan tartalmaznia annak a közgyűlési határozatnak, amellyel a közös képviselő jogosult lesz regisztrálni a Földhivatalnál? A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Földhivatali regisztráció – hol tartunk most? 2025. május 6.
Lejárt a korábban kiírt május 1-i határidő. A regisztrációs kötelezettség aktuális helyzetéről a THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly adott tájékoztatást.

Be kell számolnia a leköszönő közös képviselőnek? 2025. április 29.
A társasház közgyűlése 2025. január 01. hatállyal választott új közös képviselőt. A beszámoló közgyűlést, az előírt határidő tartásával, már az új közös képviselő hívja össze. A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Csak a határidő után regisztrálhatok - szakértő válaszol 2025. április 25.
Dr. Havas-Sághy GáborA Társasházam nem erősítette meg az előző közös képviselőt tisztségében, engem szeretnének megválasztani de a közös képviselő a megválasztás lehetőségét adó közgyűlés idejét nem hajlandó a regisztráció határidejének betartásához szükséges időre kiírni az idevonatkozó /30 napos/határidő törvény alapján. Így az április 30.-i határidő után tudok csak beregisztrálni. Milyen szankcióra számíthatok? Olvasói kérdésre szakértő válaszol.

Digitális állampolgárság és adatkezelés – Mit kell tudnunk ezekről a fogalmakról és a mögöttes tartalomról? 2025. április 24.
dr. Arató MárkDr. Arató Márk, a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda képviseletében tartott előadásában részletesen ismertette a digitális állampolgárság és az adatkezelés alapfogalmait, valamint a kapcsolódó jogi környezetet.

Földhivatali regisztráció: elhalasztva? 2025. április 22.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett a társasházi közös képviselők földhivatali regisztrációjának ügye: a kormány által benyújtott igazságügyi salátatörvény-tervezet szerint 2026. október 31-ig - azaz több mint másfél évvel későbbre - tolnák ki a regisztrációs kötelezettség határidejét.

Új törvénytervezet a betelepülések szabályozására 2025. április 22.
A kormány törvénytervezetet nyújtott be a helyi önazonosság védelméről, amely a települési közösségek számára biztosítana új jogosítványokat a lakosságszám növekedésének szabályozására. A kezdeményezés alapját az Alaptörvény legutóbbi módosítása adja, amely kimondja, hogy a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog nem sértheti a helyi közösségek önazonossághoz való jogát.

Alaptörvénybe került a települések önvédelmi joga 2025. április 14.
jogAz Országgyűlés 2025. április 14-én elfogadta az Alaptörvény 15. módosítását, amely lehetőséget biztosít a települések számára, hogy megvédjék közösségi identitásukat a túlnépesedéssel szemben.

Kétharmados hozzájárulás kéne, de a tulajdonostárs passzív - szakértő válaszol 2025. április 14.
dr. Havas-Sághy GáborA házmesteri lakást szeretnénk értékesíteni és az érte kapott pénzt szeretnénk a társasház felújítására fordítani. Az adás-vételi szerződésben az eladó részéről elégséges a 2/3-os tulajdonosi hozzájárulás? Továbbá mi a teendő, ha passzív, a szavazáson részt nem vevő tulajdonostársak miatt nem valósulhat meg a 2/3?

A veszélyessé vált kémények bontását a közgyűlés leszavazta 2025. április 10.
dr. Kiss Balázs KárolyA tulajdonosok leszavazták a veszély miatt fontossá vált bontási munkát a magas költségek miatt. Kit terhel a felelősség? A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Olaszországot egy ingatlan-végrehajtási ügyben 2025. április 8.
levélEgy olasz állampolgár esete világított rá a szabályozás visszásságaira, aki több mint egy évtizeden keresztül nem tudta birtokba venni megvásárolt ingatlanát, mivel a korábbi bérlő nem volt hajlandó kiköltözni, miközben az olasz jogszabályok felfüggesztették a kilakoltatási eljárások végrehajtását.

Társasházi közös tulajdon megfigyelése szabálytalanul – szakértő válaszol 2025. április 7.
Kamera illusztrációTársasházunkban az egyik lakó a bejárati ajtajának fémrácsára felszerelt egy működő kamerának látszó eszközt, amivel a társasház közfolyosóját és egyéb belső részeket is megfigyelhet, illetve engedély nélkül ragasztott ki szintén osztatlan közös tulajdonban lévő társasházi lépcsőház ajtajára egy kamerára figyelmeztető matricát.

Az Alaptörvényt is módosítanák az ingatlanpiaci korlátozások érdekében 2025. április 4.
paragrafusAz Alaptörvény 15. módosítása kapcsán új szövegrész kerülhet be az alaptörvényi szabályozásba, amely a helyi közösségek önazonosságához való jogát emelné alkotmányos szintre.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások